10. fejezet - Kavargó érzések. A várt találkozás! Sabo a Szürke végállomásról!

04. 24. - Szerda
  Kedves Naplóm!
 Ameddig nem értünk ki a Szürke végállomásról fogtam Ace kezét és csak mentem utána, nem figyeltem semmire, csak rá. Mintha a világ csak körülötte forogna, nem értem, hogy miért akarok ennyire a közelében lenni vagy, hogy miért érzek, ilyen teljesen ellentétes dolgokat mikor vele vagyok. Egyszerre érzem magamat boldognak, de mégis mintha ennek ellenére kő nehezedne a szívemre, nem tudom mi ez, hogy miért érzem ezt minden egyes alkalommal... ez nem barátság... ez más, de mégis micsoda?

  -Yume! - szólt hozzám, ezzel félbeszakítva a gondolat menetemet.
  - I-igen? Történt valami? - kérdeztem vissza.
  - Mindjárt megérkezünk. - válaszolt, meg sem fordult, csak haladt tovább... csendesen, de szinte észre sem vettem, hogy egyre jobban szorítom a kezét, és még egy lépés távolság sincs kettőnk között. Pedig már rég kiértünk a Szürke végállomásról. Annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, hogy egy ideje már egy erdőben sétálunk. És nehezen, de végül is elengedtem a kezét, de miért ilyen nehéz? Miért akarom még most is fogni? Tisztára mintha valami Ace-függő lennék.

  - Áááá! - sikítottam fel... na, tessék, egy perce sincs, hogy elengedtem a kezét, és máris elestem egy kátyúban... ilyen az én "szerencsém". De most komolyan, Istenem! Mégis mit követtem én el, amiért ilyen szörnyű karmával büntetsz?
  - Mekkora szerencsétlen vagy már, de komolyan! - kezdett el újra a bénaságomról papolni Ace, miközben segített felállni, nem mintha nem tudnám a nélkül is, hogy mekkora szerencsétlenséggel "áldottak" meg. Lehet, hogy keresnem kéne pár száz négylevelű lóherét... talán akkor, a kisebb "átkok" elszállnának rólam.

  Az út további részén a szememet egyenesen a földre szegeztem, hiszen milyen belépő lenne már, ha úgy érkeznék meg hozzá, hogy "Á, Sabo, köszö..." és átesnék egy gallyon? Biztos kiröhögne...

  -Mindjárt ott leszünk. - mondta újra Ace.
  - Nagyjából 10 perccel ezelőtt is ezt mondtad, és azóta is gyalogolunk! - mondtam el neki a tényeket.
  - Már rég ott lennénk, ha nem estél volna el, ne engem okolj a hülyeségeidért! - vágott vissza... és csendben maradtam. Most is igaza volt, mint mindig. Hamarosan megláttam az ösvény "végén" egy kiszélesedést, aminek a közepén állt egy hatalmas fa, az egyik ágán ott ült kék ruhában és egy fekete kalapban a szőke fiú, Sabo.

  - Hé, Sabo! - kiáltott oda Ace.
  - Á, Ace! Hm? Ő ott...? - nézett rám kérdőn, láttam az arcán, hogy lassan, de felismert.
  - Igen, ő az a szerencsétlen csaj a városból. - mondta baltaarccal és jéghideg hanggal Ace.
  - Hé! Ez azért most nagyon gonosz volt, még tőled is, Ace! - kiáltottam rá, elég hangosan.
  - Úgy látom, hangja azért van! - mondta és ezt követően nevetésben tört ki. Majd lemászott a fáról, az ág, amin ült, elég magasan volt, nagyjából 20 méter lehetett, gondolom ő is olyan "szuper gyerek" mint Ace. "Bocsi, még nem mutatkoztam be, a nevem Sabo!" mondta és felém nyújtotta a kezét, sokkal udvariasabb volt mint Ace... valaha is.
  - I-igen... az én nevem Yakamura D. Yume. - mutatkoztam be neki, majd megfogtam a kezét.
  - Á, szóval Yume-chan. - villantott hozzá nagy mosolyt.
  - Most mégis miért vágsz ilyen perverz arcot? - szólalt meg Ace, csipkelődős hangon, karba tett kézzel.
  - MII? Teljesen normális arcot vágtam! Valamit rosszul láttál! - mondta, majd heves szócsatába kezdett Ace-szel, hogy ki és mit, hogy látott.
  - Hé, hé... hagyjátok abba, teljesen felesleges ilyeneken veszekedni... - próbáltam őket leállítani.
  - NE SZÓLJ BELE! - kiáltottak rám egyszerre.

  Nagyjából 5 percig tartott a szócsata ami a végén már verekedésbe torkolt, és az is döntetlen lett.

  - Sabo, gyűjtöttél ma valamennyit? - kérdezte Ace, újra "normálisan".
  - Nem, ma még semmit, miért te igen? - kérdezett vissza, nem tudtam miről beszélnek, teljesen kívül állónak éreztem magamat.
  - Egyébként mennyi van a kalóztárcában? - kérdezte Ace, majd újra karba tette a kezét.
  - Nem tudom, régen számoltuk meg.

  - Akkor nézzük meg most, van rá egy csomó időnk, és holnap a kétszeresét gyűjtjük majd. - mondta Ace.

  - Hé, ő is itt van, a kalóztárca helye titkos, elfelejtetted? - reagálta le furcsán a "javaslatot" Sabo.

  - Vele ne törődj, úgy sincs senki akinek elmondaná. És amúgy is belehalna mielőtt a mondat közepéig jutna. – válaszolt újra mit sem törődően Ace.
  - Hát ez nem volt túl kedves, Ace... tudod, én is ember vagyok... értem, amit mondasz. - mondtam kissé durcizva.
  - Ja, ja... bocsesz. - reagálta le gyorsan és könnyedén, majd elindult a fa felé.
  - Ez nem tűnt valami megbánónak... -  vontam szemöldököt, de ennél többet még kínzással sem tudnék kiszedni belőle. Szóval ennyi bőven elég, bocsánatkérésnek.

  Ők ketten felmásztak arra az ágra, ahol Sabo ült, majd kiemeltek egy nagy négyzet alakú "fedelet" a fa ágából, és pénzt vettek a kezükbe, illetve más drága holmikat, mint aranylánc és hasonlók. Nem tudtam, hogy honnan szedték őket, vagy, hogy mire kell nekik, de ezt majd később megkérdezem Ace-től. Most nem akarom zavarni őket.