2013. május 4., szombat

8. fejezet - Kérdések tömkelege! A 7 évre szóló ígéret!

04. 23. - Kedd
  Kedves naplóm!
  Miután Ace elkapott szó nélkül bement a roskadt kis viskóba, de nem sokkal utána el is ment. Ilyenkor nem tudtam hová megy, egyszerűen csak eltűnt az erdőben, de mire a "vénasszony" hazaért, már a szobában ült, és pihent. Mindig rá akarok kérdezni, csak soha nem találok rá megfelelő alkalmat. Meg ki tudja, lehet, hogy leharapja a fejemet, ha megkérdezem... eléggé sok hangulat változása van. Van, amikor olyan komor, hogy már ijesztő, de pont amilyen rideg tud lenni, olyan kedves is... most már, komolyan... Mi történt miután elájultam? Ha azt tudnám, biztos megérteném őt is, de így... és erről hiába kérdeznék bármit is, belefojtana a párnába.
  Ma már nem másztam vissza a tetőre... szerintem soha többet nem is fogok, mert tuti megint leesnék. Még a küszöbön sem tudok úgy átmenni, hogy ne esnék el benne.

  -YUMEE! Nem meg mondtam, hogy takarítsd le a tetőt?! Ennyire haszontalan kölyköt! - üvöltött velem Dadan, és sárga hullámos haja szinte égnek állt.
  - Hé, boszorkány, hagyd már békén, ti semmit nem csináltok, a házzal, ha ő nem takarítana az egész egy nagy szemétdomb lenne. - mondta Ace, a falnak dőlve.
  - Pff... nagypofájú! - mondta Dadan, majd beleszívott a cigijébe.  Az este többi része a szokásosan telt, a "család" verekedett az utolsó falatig, majd ittak, és végül furcsa, jóga mozdulatokra hasonlító lépésekkel tántorogtak el a hálóig... nem akarom tudni, hogyan mászhattak fel a felsőbb szintekre azok, akik ott alszanak, még belegondolni is durva volt.
  Mint mindig, most is, befeküdtem az ágyra, az ablak felé fordultam, ami messze volt az "ágytól" és jóval magasabban is, de a csillagokat pont láttam, ezek minden este megnyugtattak. Mikor már elmerültem a csillagok bámulásában, hozzám vágtak egy ruhadarabot.
  - Hmm? Egy póló? - néztem kérdően Ace-re.
  -Nem, egy strucc, hát szerinted? Vedd át a másikat, tiszta kosz lett ameddig takarítottál... - mondta, majd megint megfordult, akárcsak az erdőben.
  - És neked mi marad? - kérdeztem, mielőtt még öltözésbe kezdtem volna, erre ő meg se szólalt csak egy kupacra mutatott ami mögött volt még 4-5 darab póló.
  - Hát, ebben az esetben kö…
  - Meg ne köszönd! - vágott a szavamba, bár igaza van, mikor beszélgetünk, minden második szavam a köszönöm, de hát, ha mindig van okom megköszönni valamit... ezt követően szó nélkül átvettem a pólót, a másikat pedig félretettem, hogy holnap ki tudjam mosni. Úgy gondolom, most megkérdezhetek tőle legalább egy dolgot.
  - Ace, az a másik fiú, hol van? - kérdeztem, és előredőltem majd a két kezemre támaszkodtam.
  - Hmm? Sabo? - kérdezte, majd megfordult és rám nézett.
  - Igen, aki ott volt a városban... amikor... - pontosítottam a kérdésemet... de ezzel megint csak felvágtam egy sebet a szívemen mikor belegondoltam mi is történt az nap.
  - Miért érdekel? - tette karba a kezét.
  - Csak szeretném neki is megköszönni, biztos ő is segített abban, hogy itt lehessek... nem? Elvégre ő már a házba sem akart vissza engedni. Szeretném látni őt! - mondtam.
  - Ha akarod... holnap elvihetlek hozzá, de csak ha nem halsz meg addig.
  - O-oké, megpróbálom, kö... semmi! És Ace, kérdezhetek még valamit? -mondtam, felbátorodva. - Miért segítesz nekem mindig? - kérdeztem. Megdöbbent a kérdésemtől, és úgy láttam, nem akarja elmondani.
  - Kérdezz mást! - mondta.
  - De mást most nem akarok... mert azért ledobnál egy szakadékba...
  - Majd egyszer elmondom... de nem most! - mondta.
  - Mikooor? - kérdeztem vissza reménykedve, hogy egy közeli időpont lesz... bár, ez nem túl valószínű.
  - Majd akkor ha már a hajóorvosom leszel.
  - Miiiiii??? De az még nagyon sok idő! - mondtam szomorúan, addigra vagy egymilliószor meghalok és tuti, hogy el is felejtem egy csomószor! Látva a reakciómat újból megszólalt:
  - Vagy nem szeretnéd, hogy elmondjam? - mondta, és tudta, hogy sarokba szorított.
  - Jó... legyen! - válaszoltam neki megadva magamat.
  - Akkor majd 7 év múlva. – mondta nyugodtan.
  - Ja,ja... persze... ha megélem egyáltalán. Jó éjszakát... . mondtam, majd visszadőltem az ágyra, hátat fordítottam neki, majd elaludtam. Holnapra sok energia kell, hogy egyáltalán élve eljussak Sabo-hoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése