2013. május 23., csütörtök

16. fejezet - A hála könnyei... Végre előkerül Luffy!


 04. 28. - Vasárnap
  Kedves naplóm!
  Este többször is felébredtem, sötét volt tehát nem láttam semmit. A szobában koromfeketeség volt, Ace mellettem ült és meleg kezei lágyan szorították az enyémet. Miután fürdővizet készítettem semmire sem emlékszem. Lehet, hogy olyan fáradt voltam, hogy rögtön aludni jöttem utána? De akkor Ace miért néz rám ilyen aggodalmas arccal?
  - Yume, most már jól vagy? – kérdezett, kedves hangon. Teljesen más volt, mint reggel, lehet, hogy eljutott az agyáig az, amit reggel mondtam? De, hogy érti azt, hogy jobban vagyok-e? Rosszul voltam?
  - Ace… történt valami? Nem értem miért kéne rosszul éreznem magam… - mikor még te is fogod a kezeim… fantasztikusan vagyok.
  - A fürdőben… elájultál kétszer is. – mondta és éreztem a hangjában az aggodalmat. Szóval ezért kedves most velem?
  - És… te hoztál ide? – kérdeztem, ő pedig bólintott. – És azért maradtál fent, hogy vigyázz rám este is? – újra csak bólintott, nem nézett felém, csak a térdeire hajtotta a fejét, és még mindig fogta a kezemet. Fel akartam ülni, de nem ment túl könnyen, valószínűleg az ájulás miatt még mindig szédültem, de kezdtem emlékezni mi is történt pontosan.
  Most már Ace mellett ültem és fogtam a kezét. Valahogy meg szeretném neki köszönni ezt a rengeteg dolgot, amit értem tett… a ruhákat, amikor megment, az életemet… mindent. De akárhányszor mondanám is, hogy köszönöm, nem lenne elég, és ő sem hallgatná végig.
  Valamiképpen… de mégis hogy? De mielőtt még ezt kigondoltam volna, a testem… újra magától mozdult akárcsak múltkor az erdőben. Észre sem vettem, de már Ace karjai közt voltam, és erősen szorítottam őt.
 - Köszönök… mindent! –mondtam, és szememből a könnyek, akárcsak az eső potyogtak megállás nélkül. Karjai erősen magához szorítottak engem, én pedig csak sírtam.
  - Hogy veled mennyi probléma van… bőgőmasina. – mondta kedves hangon.
Nem is tudom, mi lenne velem, ha Ace nem lenne itt mindig. Ha ő nincs, állandóan magányos vagyok, de ilyenkor… jól érzem magam, és a történtek ellenére boldog vagyok.
Könnyeimtől elázott a pólója, de nem volt mérges. A sok sírás közepette elaludtam, újra.
   Reggel, amikor felébredtem Ace közel feküdt hozzám, nagyon közel… ha egy kicsit előrébb tettem a fejem, az orrunk összeért, ezt onnan tudom, hogy ki is próbáltam… Az orra hideg volt... Miután összeérintettem az enyémmel, az arcomat a takaróm alá rejtettem. Utána forgolódtam és gondolkodtam, teljesen jelentéktelen dolgokon.
  Mikor rájöttem, hogy ideje felkelni, ki pattantam az ágyból, most nem fogott el szédülés, és teljesen jól éreztem magam. Átöltöztem, utána, mint mindig, összefogtam vörös hajamat két kis copfba, és újra tanulni kezdtem. És ezek után minden a maga rendjének megfelelően történt.
  Dadanék felkeltek, üvöltött, Ace visszakiáltott neki, beszélt velem pár szót, utána mind ketten mentünk a dolgunkra.
  Már megszoktam ezt az átlagos napi rendet, de valami még mindig nem hagy nyugodni… mégis hova tűnt az a fiú? Ma van második napja, hogy nem jött vissza… és az erdő veszélyes tehát bármi történhetett vele.
  A takarítással hamar végeztem, és volt időm tanulni, bár nem volt csend, de amennyire tudtam, csak a könyvre fókuszáltam. „Tegyél egy tiszta ruhát a sérült területre, és azon keresztül tartsd nyomva, ezek után...Most a vérzés elállítását tanulom… ami hasznos lehet, ha mondjuk Ace-szel történik valami komolyabb dolog vadászat közben. Én is vigyázni szeretnék rá, ahogy ő is rám…
  Hamar eljött a napvége, az idő lassan telik, ha ő nincs itt, mégis a napoknak olyan hamar vége van, ennek ellenére… Mindig gyorsan leperegnek az órák…
  - És most… takarodjatok aludni!!!!! – üvöltött ránk Dadan. Szó nélkül elindultam, mivel úgyis elfáradtam a mai nap. A fapadló recsegett, mikor léptem… mert a ház elég régi. Plusz, ha ők így folytatják a rombolást minden nap, valamikor ránk szakad a plafon.
  A hajam még vizes volt a fürdéstől, ezért rátekertem a törülközőmet, hogy ne legyek beteg.
Azt hittem ma este már nem történhet semmi… de amikor magamra húztam a takarót, hallottam, hogy kopognak a ház ajtaján… kicsit megijedtem… mégis ki járhat erre fele ilyen későn? Lehet, hogy valaki a Szürke Végállomásról? Dadan tombolva ment ajtót nyitni és közben káromkodott, hogy mégis ki a fene az, aki késő este zavarni meri őket. Én a szobánk ajtajából figyeltem mi történik, Ace pedig nyugodtan feküdt a hátán továbbra is, egyáltalán nem izgatta a dolog, és inkább elaludt...

Most komolyan, mégis mi a fenét csinált ezzel a gyerekkel?
  - Hékás! Életben vagy? Te kis… mégis hol a fenében voltál? – kérdezte Dadan, és Luffy arcát huzigálta.
  - A völgy alján kergettek a farkasok. – szólalt meg Luffy. A teste tele volt kisebb – nagyobb sebekkel.
  - A völgy alján? Mit csináltál te ott? – kérdezte Törpe bácsi. Luffy nem válaszolt, csak egy furcsa hangot adott ki, „nyii”. – Akárhogy is, mázlink van! – mondta felszabadultan, mintha valami kőesett volna le a szívéről.
  - Dehogy van szerencsénk! Visszajött a kolonc a nyakunkba! – ellenkezett Dadan, Törpe bácsi állításával, és közben hosszú, narancssárga haja szinte az égnek állt.

Ezek után felkapta Luffy-t és elindult az ajtónk felé, én hátrébb álltam, különben nekem vágja az ajtót.
  - Mára menj aludni! Holnap keményen kell dolgoznod! – mondta és bevágta Luffyt az ágyba…
Aki nyugodtan szétterült és már aludt is… még senkit nem láttam volna, aki ilyen hamar elaludt volna… még Ace sem tud így bealudni.
Valószínűleg Dadan hallotta, hogy Luffy máris horkol, mert visszajött.
  - Máris alszik? – nézett elképedve, de utána rögtön le is lépett. Én Ace-re néztem, aki valószínűleg a nagy ajtócsapkodástól és Dadan kiabálásától – amihez már hozzá kellett volna szoknia – felébredt.
  Rá nézett Luffy-ra, és utána vissza is dőlt a párnájára. Én sem törődtem vele tovább, s visszafeküdtem aludni, majd holnap ellátom Luffy sebeit. Egyelőre alszok inkább, mostantól tuti, hogy érdekesebb napjaink lesznek.
  - Hé, Ace!! Ma is mész valahová? Engem is vigyél magaddal! Legyünk barátok! – ment Luffy, Ace után miután elláttam a sebeit… a „Legyünk barátok!” Ace-nél nem valami jó, ha ezzel indítasz…
Ace nem mondott semmit, és inkább futva indult útnak… nem érdekel annyira, ha lerázza Luffy-t, csak ne sérüljön meg így megint, mint most… különben ki fog fogyni az elsősegély dobozom, záros határidőn belül.
  - Főnők! Már megint Ace után ment! – kiáltott az egyik „családtag” nem tudom mindenki nevét, mivel nem mutatkoztak be nekem egyesével… én meg nem beszélgetek velük túl gyakran.
  - Hé! A ház körüli teendőket kell csinálnod! – jött ki Dadan miközben fogat mosott… vicces volt, ahogy fogmosás közben kiabált.
  - Még mit nem! – mondta és grimaszt vágott neki, és tovább futott Ace után.
  - Hülye kölyök! Nem hallgat arra, amit mondok! – kiáltott tovább.
  - Na, na főnök… - mondta Magra.
  - Gyerünk már, hozd vissza! – parancsolt neki.
  - Jó… - láthatóan, nem mert tiltakozni.
Mikor utánuk néztem, már nem láttam belőlük semmit. Ace… ha Luffy nélkül jössz haza, valami jó csípős fertőtlenítővel fogom ma kezelni a sebeidet… ezt garantálom.
  Nem hagyhatom, hogy miatta kifogyjon az elsősegély dobozom készlete…


Köszönet a cím feléért Coby-nak! :)
(Véleményt nyilvánítani megjegyzés formájában szabad ;))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése