~A Sárkányok szigete~

Ez a történet teljesen független a Kaizoku Lovers-től, csak gondoltam, felteszem, hátha érdekel titeket :)
Kérlek írjatok majd a végén véleményeket! :)

                A sárkányok szigetén ma is napsütéses reggelre ébredtünk.
  - Hé, Eni! Eni!! Eni! Basszus, kelj már fel! – hallottam már kora reggel barátnőm hangját, az ajtóm túloldaláról.
 Minden reggel átjött, ezzel csak az a baj, hogy ő egy órával hamarabb kel, mint én, ezért mindig az ő dörömbölésére kelek fel. De ameddig nem kelek ki az ágyamból mindig fel találja magát, beszélget a szüleimmel, az öcsémmel, vagy le megy és eszik valamit a dugi kajámból, gondoltam így lesz ez ma is, éppen ezért nem is zavartattam magamat.
 - Eni! A záróvizsga egy óra múlva kezdődik! Ugye nem felejtetted el? – szólalt meg újra.
  A záróvizsga… ez a szó visszahangzott a fejemben, és mintha ágyúból lőttek volna ki, máris öltözni kezdtem. Ha most elkések, soha nem lehetek domitor azaz sárkány idomár és akkor kárba ment 5 évnyi tanulás is.
 - Máris megyek! – szóltam ki Ave-nek.
 - Te sosem tudsz időben felkelni! – mondta egy sóhajtás kíséretében, és igaza volt. Mindig, minden honnan elkéstem, egyszer sem tudok időben felkelni és elkészülni. De, reméltem, hogy a záróvizsgán felkelek az órám tűzjelzőjére. Hiszen külön, emiatt az alkalom miatt megvettem a legdrágább sárkány-ébresztőt, ami hasonló volt, mint a kakukkos csak ez egy sárkány volt, és tüzet okádott.
 - Mehetünk! – rontottam ki a szobámból, megragadtam Ave kezét és lerohantam vele a lépcsőn.
 - Anya, apa, elmentem! – kiáltottam a konyhába.
 - Sok sikert, kincsem! Te vagy a legjobb! – bíztattak mindketten.
 - Köszi! – mondtam miközben becsaptam magam mögött az ajtót.
A záróvizsga helyszínéig, a Villám csarnokig megállás nélkül futottunk. Mint végzős, jó kondiban voltam, hiszen az utolsó két évben csak az erőre koncentrálunk az akadémián. Erősebbnek kell lennünk, mint egy sárkánynak, ezért született meg ez az akadémia még 500 évvel ezelőtt, amikor az alapító Takano-sensei elsőként legyőzött egy „Tonantem” sárkányt, amik mai napig a legveszélyesebbek, ez azóta sem sikerült senkinek. Éppen ezért, az akadémián nem találkozunk velük, csak tanulunk róluk, mindig azt mondják, hogy ha meglátsz egyet, akkor menekülj.
  Nem lehet őket megszelídíteni, kész fenevadak… bár, melyik sárkány nem az?
  - Nos, akkor majd a vizsga után találkozunk! Sok sikert! Nehogy meghalj nekem! – búcsúzott el tőlem a terem ajtaja előtt Ave. Mivel más osztályba jártunk, a vizsgánk is más. Neki csak elméleti tudás kell a sárkányokról, nekem pedig le is kell győznöm őket. Akinek ereje van, az domitor lesz, de az olyanok, mint Ave rengeteg pályaközül választhatnak. Ott van például a kedvence, a sárkány anatómia, ami mai napig nem derített ki mindent a működésükről, ő ezt akarja feltárni, ez az álma.
  Nekem pedig nem más, mint egy „Tonantem” sárkánynak a megszelídítése. Nagyra törő álmok, de egyelőre csak álom… először a vizsgámat kell letennem. Ehhez viszont be kell lépnem a terembe, feliratkozni és a ringben legyőzni egy, „N” szintű sárkányt, ami a középosztálynak felelt meg.
  Nem tudtam, pontosan milyet kell legyőznöm, nem tudtam miket használhatok majd a vizsgán, csak azt, hogy meg kell szelídítenem, és nem féltem.
  Az elkövetkezendő 1 óra a felkészülésről szólt, majd meghallgattuk a Dracone beszédét.
Ezt a címet a legelismertebb sárkány idomár kapja, aki egyben a sziget ura is.
 - Kívánom, hogy miután kimentek, mind győztesen térjetek vissza! Sok sikert kívánok, diákjaim! – fejezte be hosszú és bíztató beszédét.
  - Ezennel a vizsga… kezdetét veszi! – mondták be a hangszórókon. A szüleim már kint ültek a hatalmas lelátó valamelyik sorában, és aggódnak, mint mindig, amikor sárkányokkal kerülök testközelbe.

   Most, hogy a vizsga kezdetét vette, ideje előkészülnöm. Elmentem, és átvettem a csomagot, amit majd csak a ringben nyithatok ki, ezekben voltak az eszközök, amiket használhattam.
  Csak egy dolgot szeretnék benne látni, méghozzá egy „Lorem” füstbombát, amitől a sárkányok enyhe kábulatba jönnek és így könnyebb őket irányítani.
  Hosszú, derékig érő barna hajamat most felfogtam, nem lenne szép, ha a sárkány ráharapna.
A táskákat, amikbe később a fegyvereket teszem, felkötöttem rövid, fekete nadrágomra és egy utolsó pillantást vetettem arra a pólóra, amit édesanyám külön, erre az alkalomra készített nekem. Most láthatom utoljára épen ezt a pólót. A Yin és Yang jel volt rajta, sárkányokból. A hátamra felragasztottam a számomat, ami a 22-es volt.
  - Most kérném, a ringbe lássuk csak kit is... a 22-es vizsgaszámmal rendelkező Sasaki Eni! – hallhattam az előtérben. Hamar felpattantam, és a csomagommal elindultam.
  Most láttam először az arénát teljes egészében. Hatalmas volt, több ezer ülőhellyel és tele volt emberekkel, szinte lehetetlen, hogy a szemeimmel kiszúrhassam innen a szüleimet.
 A küzdőteret fű borította, és egy több méter magas fal határolta, azon felül pedig acélhálók, amin szerencsére az itt lévő sárkányok csak hosszú próbálkozással tudnának átjutni.
  Tőlem rettentő messze volt egy öntött vasajtó, rajta rengeteg hatalmas lakattal és lánccal, onnan fogják kiengedni a sárkányomat, és most az egyszer… kicsit megijedtem. Most először kell egyedül beidomítanom egyet. Viszont ha sikerül, akkor ő lesz az, akit haza is vihetek.
  Majd megragadtam a csomagomat és elkezdtem felbontani. Volt benne tőr, ostor, sima füstbomba, fény bomba, hallást megzavaró bomba, ami csak a sárkányok halló frekvenciáján működik.
  Mikor kezdtem azt hinni, hogy nem lesz benne egy darab Lorem sem, a csomag alján megpillantottam 3 akkor még azonosítatlan kis golyót. És mázlimra azok voltak, már hármat úgy sem lehet használni rövidtávon belül, ezért értelmetlen ennyit beletenni.
  Mindent elhelyeztem a táskákban, amiket magamra erősítettem, majd felemeltem bal kezemet, ezzel jelet adva arra, hogy a sárkányt kiengedjék, és megkezdődjön a vizsgám.
  A kapu zárjait kinyitották, és mikor az utolsó lakat is leesett, az ajtó lassan szétnyílt és ott állt mögötte egy hatalmas, fekete sárkány.
  A szívem a torkomban dobogott, most vagyok először egyedül egy ilyen helyzetben.
Azt hittem olyan érzés lesz itt állni, mint amikor az akadémián láthattuk őket, de nem. Annak ellenére, hogy milyen bátran jöttem el, most féltem, a lábam, mintha belefagyott volna a földbe. Nem mozdult. A sárkány pedig tüzet okádva vadul jött felém, fél füllel hallottam olyan mondatokat a nézőtérről, hogy „Hajrá!” Meg, hogy „Meg tudod csinálni! Mindent bele!” Ezeket én is tudtam, de nem számoltam a félelemmel.
  A sárkány lépteitől remegett az aréna, döntenem kellett. Ha most nem mozdulok meg, meghalok.
 Ha megmozdulok, életben maradok és legyőzöm a sárkányt… De ez közel sem volt olyan egyszerű, mint hittem. Mégis mit hittem? Ez nem olyan, mint amikor egésznap a padban ülök és hetente kétszer-háromszor látok egy már beidomított sárkányt. Nem ugyanaz… és az álmom? Hogy a sárkányok legerősebb fajából egyet legyőzök? Lehetetlen… még egy „N” szintűtől is remegek és a halálfélelem járja át testem minden porcikáját…
  A sárkány és köztem már nem lehetett túl nagy távolság, éreztem a levegőben forró leheletét.
  - Eni!! Meg tudod csinálni! Ha most itt feladod, akkor mi lesz az álmoddal? Kapd elő a fegyvereidet és győzd le! – kiáltott hozzám Ave. Vörös haja beleakadt az acél drótokba, amik a kaput vették körül.
  - Azaz Eni, akit én ismerek… nem ismeri a félelem szót! Nem tudja milyen, amikor alulmarad! Mert ő mindent elér, amit akar! Azért áll most itt! – üvöltött újra… most már könnyekkel kék szemében.
  - Ha nem teszel semmit… akkor… - akadt el a hangja - akkor… te nem ugyanaz az ember vagy, akit én megismertem!
Mert akit én ismerek az sosem adta fel! – kiáltott elcsukló hangon.
  Erre volt most szükségem, pontosan ezekre a szavakra. Ave-nek igaza van, miért most blokkolnék le? Amikor már annyi dolgon keresztül mentem… Nekem ma… Győznöm kell!!
  A sárkány és köztem már nem volt sok, előkaptam a tőrt a lábamon lévő táskából és mikor már kevesebb, mint egy méterre volt tőlem és éreztem lángoló leheletét előre ugrottam.
  Minden, amit tettem csak gyorsreflexek voltak, nem tudtam nyerésre állok-e, éreztem a fájdalmat.
Rengeteghelyen megsérültem, a bal karomból szinte ömlött a vér. Kezdtem szédülni, a vérveszteség miatt.
  Percekkel később távolabb álltam a sárkánytól, és kinyújtottam a jobb kezemet. Reméltem, hogy most már megszelídült.
  Ő közelített felém, lassan… A szemében a vadság és a vérszomj kezdett eltűnni. Mikor a karom előtt volt megállt. Attól, amit most fog tenni, eldől a vizsgám. Meglepetésemre, a sárkány a fejét a kezembe tette, ezzel jelezve: nyertem.
  Lelkem a felhőkig szárnyalt, letettem a vizsgát! Először szelídítettem meg egy sárkány teljesen egyedül. Belekönnyeztem a gondoltba.
  - Köszönöm! – mondtam a sárkánynak. Megtöröltem szemeimet és magamhoz szorítottam a sárkány hatalmas fejét. – Mostantól legyen a neved… Kuroichi! – mivel, akik leteszik a vizsgát, díjként megtarthatják a betört sárkányt.
  A lelátón ülő nézők mind ujjongásban törtek ki. Hallottam a szüleim és Ave hangját.

  - Fantasztikus voltál kincsem! – ölelt magához egyszerre anya és apa.
Én még nem fogtam fel teljesen azt, ami történt. Minden, amit tettem, minden egyes mozdulatom magától jött. Nem gondolkoztam, csak azt csináltam, amit kellett.
  - Na, és az első utad hova vezet a sárkányoddal? – kérdezte érdeklődve Ave.
  - Á, Kuroichivel elmegyek Törpefölde tengerpartjára! – válaszoltam boldogan.
  - Mi? De mindenki odamegy az új sárkányával! Ez olyan sablonos! – morgott nekem össze-vissza…
  - Ez annyira nem érdekel, viszont… ez a kötés nagyon zavaró! – néztem bekötözött balkaromra. A vizsga után minden sérülésemet lefertőtlenítették, és befáslizták.
  - Hé! Ne tereld a témát! – szólt Ave.
  - Nem terelem, de akármit mondasz, akkor sem fogom megváltoztatni az úti célom. És ezzel téma lezárva! – fejeztem be a beszélgetést.
  A hazafele úton külön mentünk, rajtam kívül mindenki gyalog ment, hiszen kihasználva az alkalmat, először felültem Kuroichi hátára. Hihetetlen érzés volt repülni.

  Napokkal később, amikor elérkezett az utazás ideje Ave kicsit savanyú arccal állt az ajtóm előtt.
Minden egyes percben arról próbált engem meggyőzni, hogy menjünk el pl. Az élet völgyébe. Vagy más kevésbé felkapott helyre, amik egyben az ő kedvencei is. Nekem viszont nem állt módomban más helyre menni, csak Törpefölde strandjára.
  - Kész vagy? – kérdeztem tőle, mikor kiléptem a szobámból.
  - Ja… persze! – válaszolt, nem túl nagy lelkesedéssel.
  - Na, élvezni fogod! – villantottam egy csinos kis mosolyt. – Ezért mosolyognod kell!!
  - Ha te mondod… - mondta majd elmosolyodott.
  - Tudtam én! Éreztem, hogy te is menni akarsz a strandra! – kiáltottam boldogan. – Indulás!
Gyorsan levágtattunk a lépcsőn, lent még megálltam elbúcsúzni a szüleimtől, utána pedig rögtön Kuroichihez siettem.
  - Sajnálom, hogy megvárattalak! – mondtam, majd megöleltem hatalmas házi kedvencemet.
A csomagokat lekötöztük a „nyereg” végébe mi pedig beleültünk az ülésekbe, amik szintén a „nyergen” voltak. Most van Kuroichin először ez a speciális nyereg, hiszen amikor csak én utazom rajta akkor nem szoktam használni, csak felpattanok, belé kapaszkodok, és már repülünk is!
  - E-Eni… - szólalt meg furcsa hangon Ave.
  - Igen? – fordultam hátra.
  - Ez… tényleg biztonságos? – nézett ijedt arccal.
  - Hogy ne lenne az? A legjobb dolog a repülés! Ha félsz, akkor csukd be a szemeidet! – mondtam, és utána intettem Kuroichinek, hogy indulás.
  Pillanatokkal később már a felhők fölött voltunk. Egyszerűen imádtam ezt a érzést… Azt, amikor a szél belekap hosszú barna hajamba, ilyenkor úgy érzem, szabad vagyok.
  - Na, ugye milyen fantasztikus? – néztem Ave-re, aki még mindig teljes erővel tartotta csukva a szemeit. – Ave, nyisd ki a szemedet! – mondta, majd megfogtam a kezeit és lefeszegettem szemiről.
  - Ugye milyen jó érzés? – kérdeztem újra. Ő pedig lassan de kinyitotta a szemeit. Lassan körbenézett, majd elmosolyodott.
  - Ez… tényleg fenomenális! – mondta boldogan.
  - Mondtam én! – fordultam újra előre.

  Nagyjából másfél órája utazhattunk, amikor megpillantottam Törpefölde jellegzetes épületét, az „Óriást”. Furcsa hely volt ez. Hiszen a neve ellenére, nem értek itt törpék, ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Inkább csak a növények miatt lett ez a neve. A fák nem nőnek magasabbra 2 méternél, a fű pedig állandóan 5 centis marad akárcsak a többi növény.
  Egyszer viszont egyetlen fa, több mint 10 méteresre nőtt, ezt az óta is csodának tartják. És e fa köré épült az „Óriás” épület, ezzel emléket állítva neki.
  Nem terveztünk sokat itt lenni, csak egyetlen délutánt, amikor pihenhetünk.
Rögtön érkezésünk után lementünk a tengerpartra, ledobtuk a ruháinkat, alattuk pedig ott volt már a bikinink.

 Rengeteget szórakoztunk, mikor felnéztünk, már naplemente volt. Elképesztő, milyen gyorsan telik az idő, nem igaz?
  - Ave, ideje már mennünk. – szóltam neki.
  - Oké, csak még veszek pár dolgot a városban, mindjárt visszajövök! – mondta, majd gyorsan magára kapta ruháit és elindult a városba.
  Addig én, és Kuroichi megszárítottuk magunkat és a homokba rajzoltunk. A sárkányok nagyon okosak, egy szinten vannak az emberekkel, csak épp nem értjük, amit mondanak… pedig jó lenne Kuroichivel beszélgetni. Kíváncsi vagyok, vajon mi járhat a fejében?
  - Vajon hol lehet már Ave? – kérdeztem jóval később. – Már egy órája, hogy elment. – mondtam majd elindultam a városba. Vártam, hogy épp szembe jön velem valahol, de nem történt ilyen.
  - Ave… mégis hova a fenébe mentél? – néztem körbe. – Menjünk erre… - mondtam egy sóhajtás kíséretében, és elindultam… mikor hirtelen Kuroichi az utamat állta…
  - Mi az? Történt valami? – kérdeztem, bár úgy sem értem majd pontosan, amit mondani fog.
Még nincs meg igazán az a „kapocs” kettőnk közt, amivel teljesen megértenénk a másikat.
  - Kuroichi… engedj tovább! – mondtam. Ő pedig megrázta a fejét. – Mi van ott? – kérdeztem, amikor hirtelen hatalmas mennydörgés hallatszott. Szinte kiszakadt tőle a dobhártyám…
  - Én akkor is arra fogok menni! – mondtam, majd kicseleztem Kuroichit. Kíváncsi vagyok miért nem engedett erre jönni. Ez alatt hatalmas fekete felhők gyűltek össze a város felett. Ijesztő volt ez a sötétség.
  - AVE!! – kiáltoztam az utcában haladva. Egyre közelebb kerültem a kibontakozó viharhoz.
  - AV… A… - ekkor megfagyott bennem a vér… teljesen lesokkoltam. Attól, ami előttem állt.
Ezt a vihart nem más okozta, mint egy… To… Tonantem sárkány… A legveszélyesebb…
  És ami a lábainál hevert… nem volt más, mint egy… holt test… A barátnőm, Ave… teste.
Ott feküdt, vérbe fagyva. Horrorisztikus látvány volt.
  Ekkor oda ért mellém Kuroichi… és elém állt. Ezzel mutatva, hogy megvéd.
  - Kuroichi… - mondtam és a szemeimből patakokban folytak a könnyek. – Ezért nem akartad, hogy erre jöjjek, érezted a szagát… igaz? – kérdeztem, bár a választ tudtam.
  A Tonantem sárkány támadt, Kuroichi pedig felvette vele a harcot.
Végig Kuroichit néztem… ahogy egyre több sérülése lesz, és mindenhonnan folyik a vére. De ő még mindig talpon van és… harcol.
  - Elég… Kuroichi… elég lesz… - mondtam elcsukló hangon, és könnyeim tovább folytak. – Elég, Kuroichi!! – kiáltottam.
 Ő pedig megállt és hozzám jött.
  - M- menjünk… innen. – hoztam nehéz döntést. Itt hagyni a barátnőmet… szörnyű érzés volt.
Ha ráhallgatok, és máshova megyünk, akkor minden nem történik meg. Mekkora egy idióta vagyok!
  - Sajnálom… Ave… Kuroichi! Minden… az én hibám! – hajtottam le a fejemet a betonra. Szörnyű vagyok!
  Kuroichi a hátára kapott és az utolsó utasításom szerint elvitt onnan. Én pedig másra nem emlékszem azon kívül, hogy egy ideig még a nyomunkban volt a másik sárkány.

  Mikor magamhoz tértem, az ágyamban feküdtem otthon. Kuroichi pedig az ablakomon dugta be a fejét a szobámba és nagy zöld szemeivel engem nézett.
  - Kuroichi… amire emlékszem az… valóságos volt? – kérdeztem és szemeimben újra könnyek gyűltek. Ő pedig óvatosan megbiccentette a fejét. – Akkor nem csak egy rémálom volt… igaz? – a könny túlcsordult a szememben és az arcomon folyt végig.
  - Mégis… milyen ember vagyok én? – kérdeztem magamtól.
  - Eni… bejöhetek? Hallottam egy ismerős hangot az ajtó túloldaláról.
  - Rent? Gyere be… - mondtam. Majd kattant a zár és Ave bátyja, lépett be a szobámba.
  - Beszélni szeretnék veled… ha nem baj. – nézett rám kérdőn nagy kék szemeivel.
  - P-persze… - mondtam, majd lesütöttem a szemeimet.
  - Mindenről tudok, ami ott történt. Mivel felkerestek engem, mint Ave hivatalos gyámját, amikor megtalálták őt… Elmondták, hogy halt meg… tudod, bátyként ezt nehéz volt végig hallgatni, és elfogadni és túl tenni magam ezen is nagyon nehéz volt. Ezért jöttem el, mert ismerlek, és tudom, hogy a végtelenségig hibáztatnád magadat. Amit nem akarok. Hiszen nézd van egy új bajtársad, aki képes volt érted szembeszállni a világ legerősebb sárkányainak egyikével! Ezért… nézd azt, ami megmaradt és itt van most neked, örülhetsz, hogy van egy új társad, vagy sírhatsz, amiért elvesztettél egyet. A gyászolás rendben van, de az önutálat már nem.
  - Rent… te, hogy vagy képes csak így tovább lépni ezen?
  - Kicsit érettebben viselkedek, mint te, kisasszony… én már sok szörnyűséget megéltem… ez is fájdalmas akárcsak a többi, de ha elfogadod és imádkozol érte, akkor ez sokkal könnyebb lesz. És a fájdalom gyengébb lesz. Lépj tovább, és élj Ave helyett is! Váltsd valóra az álmaidat! Érted? HA most magadba fordulsz… szerinted Ave mit mondana?
  - Valószínűleg azt, hogy: „Légy erős, és felejts el mindent.” – válaszoltam.
  - Látod? Megy ez neked! Szóval… nyomás és éld az életed! – mondta, majd megfordult és kiment a szobámból.
  Hogy ez a család mennyire ért a szónoklatokhoz… idő lesz, mire túlteszem magam ezen… de megígérem…
  Egy nap úgy fog köztünk élni egy Tonantem sárkány, hogy senkinek sem esik baja!

  - És gyerekek, ekkor fogadtam meg, hogy valóra váltom az álmom!
  - Eni néni! Nehéz volt ezt az ígéretet betartani?
  - Tudod, fiam… egész egyszerű volt, ha van benned kellő erő és kitartás bármire képes vagy!
  - És ez mikor volt?
  - Tudjátok, már több mint harminc éve annak, hogy ez történt.
Ekkor csöngettek, a gyerekek lassan felereszkedtek a padokból, én összecsuktam fekete könyvem, amin a „Valóra vált álom” cím volt felírva arany betűkkel.
  És mint Dracone boldogan sétáltam az akadémia folyosóján.

2 megjegyzés:

  1. Egész jó ez is! Ezt lehetne folytatni, mint egyfajta Kaizoku Lovers Specialt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tervezem jobban szétboncolni ezt a történetet... majd ha lesz időm megcsinálom :)

      Törlés