Nyári szünet

Ami azt illeti az egész nyaram zsúfolt. De azt tudom mikor nem várhatóak majd fejezeteket, mivel épp nyaralok.:
07.02.-07.22.
07.28.-08.12.
Igaz, lesz internetem a telefonomon, de az még sem ugyanaz. Sajnálom, de amikor majd ráérek írok! :)

Nyári találkozó

Sziasztok!
Gondoltam, ha már itt van a nyár akkor tarthatnánk egy KL találkozót.

Mikor lenne:
06. 26. 14:00-17:30, Margitsziget, Zenélőszökőkút

Kérlek jelezzetek vissza, hogy tudtok-e jönni!
Ez most Kaizoku Lovers olvasói és a FanFiction oldalam követőinek találkozója lesz, mások kérem ne jöjjenek!
(Ne féljetek, nem harapok :))

Interjú felvétel :)

Újabb interjú!

Ma újabb interjú készül velem, de ezúttal hangformában :)
Megjegyzésben megírhatjátok mikre vagytok kíváncsiak, és arra is válaszolok :)
Mit szóltok? ^^

20. fejezet - A kalózok keresgélnek! Priusz?

07.29. - Csütörtök
  Kedves naplóm!

  Hazafele négyen cipeltük a krokodilt, amit elfogtunk. Luffy pedig még mindig durcizott, meg kell mondjam, jogosan. Mivel minden csak azért történt, mert Ace elkezdte rugdosni.
  - Nos, hát… mit is mondhatnék… ne is foglalkozz vele! – mondta Sabo.
  - De foglalkozok! Ez megevett engem! – mondta felháborodottan Luffy.
  - Hallgass már, ehetsz, annyi húst vacsorára amennyit csak bírsz! – szólt közbe Ace.
  - Akkor megbocsátok.
  - Megbocsátasz? – kérdeztem.
  - Enni akarok a krokodilból! Nem bírok várni vacsoráig! – kezdett el nyáladzani Luffy.
  - Ace! Valamit le akarok ellenőrizni! Elkísérnél? – kérdezte Sabo.

  - Na, mi az? Megtaláltátok? Keressétek figyelmesen! – beszélgettek egymás között a kalózok.
Mi pedig egy nagy bokorban lapultunk, és figyeltük mi történik. Sabo meg akarta nézni, hogy keresik-e már a pénzt Bluejam emberei, és igaza volt. Rengeteg ember kutakodott a Kalóz Tárca körüli fánál, és a kincs titkos rejtek helyét is ellenőrizték.
  Ma megkérdeztem a fiúkat, hogy Luffy mégis, hogy kerülhetett ekkora csávába… nem kellet volna.
Utána csak Ace-szel és Sabo-val üvöltöztem…
  Az egész csak azért történt, mert Luffy most képes volt Ace-t követni a fáig, ahol Sabo és Ace a rejtekhely megóvása érdekében kikötözte egy fához és elvileg megakarták „ölni” de ebből is csak vita lett… egyikük sem lenne képes megölni bárkit is. De Luffy mint meg szoktuk akkor elkezdett hangosan bőgni és ordibálni, hogy „Nem akarok meghalni! Ne öljetek meg!” és hasonlók. Erre odatévedtek a kalózok, és mikor megtudták, hogy Luffy ismeri Ace-t elvitték, hogy kiszedjék belőle az infót, hol van a kincs.
  Mondanom sem kell… az este nagy része azzal telt, hogy rá vegyem Ace-t és Sabo-t arra, hogy bocsánatot kérjenek… ami természetesen nem ment. Vagyis… Sabo-ból sikerült kiszednem egy „Bocsi”-t, de Ace-ből még ennyit sem.

Visszatérve az előző témához…
  - Még jó, hogy elköltöztettük a Kalóz Tárcát. – mondta Sabo.
  - Jah… Megnézzük a Szürke Végállomást is? – kérdezte Ace.

  - Igen, te menj vissza addig Dadanhoz. - nézett Sabo Luffy-ra.
  - NEM! – mondta „kissé” hangosan Luffy, aminek következtében Ace teljes erőből befogta a száját, 

hiszen a környék hemzseg a kalózoktól, akik minket keresnek.
  - Hiába beszélnénk neki… - mondtam.

  - Vááá, az egész hely hemzseg a városi banditáktól és kalózoktól…  Ez elég komoly!- mondta Sabo, akinek a nyakában ültem, ő Ace-ben, Ace vagyis mi mindannyian pedig Luffy nyakában... Nem tudom miért volt ez a sorrend, de én jól jártam.
   - Eléggé feldühíthettük ezt a Bluejam-et. – mondta Ace.
  - Hé, fiúk! Itt vannak, akiket kerestek! – szólalt meg egy férfi a hátunk mögött.
  - Megvannak! Arra! – szólalt meg újra valaki. – Megálljatok! Nem menekülhettek! – kiáltotta és a nyomunkba eredt… a társaival.

  Végül sikerült leráznunk őket, és a lenyugvó nap fényében megpihentünk a fák alatt.
Most már a Szürke Végállomáson sem sétálhatok olyan nyugodtan, mint eddig... Mintha be lennék börtönözve.
  Miután eleget pihentünk hazamentünk, a Dadan családhoz.
Még nem tudhattam… de ekkor valami új vette kezdetét az eddigi megszokott
 - Reggel hamarabb kelek
 - Tanulok
 - Takarítok
 - Kimegyek a Szürke Végállomásra a fiúkhoz
 - Vacsora
 - Alvás
  Napirendemet felváltotta a minden napi tanulás és a sérülések ellátása.

A fiúk, köztük Luffy is minden idejüket azzal töltötték, hogy az erdőben élő hatalmas állatokkal harcoljanak… meg persze egymással is naponta verekedések voltak.

  A szabály szerinte naponta csak 100 meccset lehet lejátszani egy embernek, Luffy volt a leggyengébb, Ace és Sabo pedig nagyjából egy szinten voltak, mindig döntetlen volt, de azért előfordultak ott is pont különbségek… meg persze a megszokott hatalmas viták.
  Viszont nem csak az állatokkal harcoltak, hanem a kalózokkal, a banditákkal és mindenkivel, akivel akartak. Épp ezért lettem törzs vásárlója egy orvosi boltnak.
  - Ez meg… egy körözési plakát? – néztem fel az egyik falra hazafele menet, természetesen a kötszer boltból. Megint a fekete köpenyem volt rajtam, mint mindig, mikor a városban járok egyedül.
  - Ha jobban megnézem, akkor… á, francba, nem vagyok elég magas… nincs valahol máshol is egy? – 

nézelődtem, mikor megpillantottam a földön egyet… nem hittem a szememnek – Ace… Sabo, Luffy? P-priuszuk van?? – bár ez nem volt meglepő a tetteik után, de még csak 10 évesek… jobb, ha ezt megmu… vagy nem is, úgy sem változtatna semmit, és már biztos tudnak róla. Így eldobtam a plakátot, és folytattam haza utamat.

  Ma azt mondták krokodilt hoznak, mert el akarják adni a bőrét a városban, és utána elmenni, ebédelni… előtte meg ellátni a sebeiket.

ÚJ FEJEZET!

Új fejezet! Publikálás: 06. 14. 00:00 ;)

Szünet

Sziasztok!
  Tudom, hogy várjátok a következő fejezetet, de jelenleg nem tudok mit írni, rengeteg dolgom van még, ezért nincs időm... de ígérem, amint lesz időm, és ihletem azonnal jelentkezem a következő fejezetekkel!
  Addig is, sziasztok ;)

19. fejezet - Újabb taggal bővül a család! Luffy a Gumiember!

07.29. - Csütörtök
  Kedves naplóm!

  -Jó reggelt! – köszöntöttem a frissen kelt, és eléggé ijesztően kinéző Dadan-t.
A szokásos zöld alapon fekete kockás nadrágja, a fehér kivágott blúza és a cigarettája a kora reggeli hajával… valami elképesztően durva látványt nyújtott, amihez nem lehet hozzá szokni…
  Mostantól bárkit, aki erre jár reggel és még nem látta őket így, a sok elkerülése végett valami szuper sötét napszemüveget fogok nekik adni… legalább az ő látásuk megmaradjon.
  - Yume! Hol van Ace és Luffy?! – kérdezte „halkan” Dadan.
  - Még alszanak, Dadan-san. – válaszoltam neki illemtudóan… se Luffy, se Ace és senki más se tud normálisan viselkedni ezen a környéken… legalább az emberi mivoltunk halvány szikráját megőrzöm…
  Ezzel Dadan trappolva és néhol a padlót betörve elment a szobánkig Magra-val és Törpe úrral, akiről közben kiderült, hogy Dogra-nak hívják… itt egy normális nevű ember sincs.
  - Haaaa? – hallatott furcsa hangot Dogra. – Hogy sérültek így meg? Tele vannak kötésekkel!
  - H-hé ez… - nézett nagy szemekkel Magra, valószínűleg észrevette a kakukktojást.
  - Főnök! Főnök, baj van!! – üvöltött Dadan után, aki közben beleakadt az egyik lyukba, amit a földbe ütött… komolyan… mint valami ősember banda.
  - Haah? Mi van már kora reggel? – kérdezte Dadan, majd kimászott pár ember segítségével a lyukból. – Hváááááááááh! Mi a fene folyik itt? – üvöltött… most már ő is látja, gondolom.
  - 1, 2… Hah? 1, 2… Hah? Ace, Luffy… Hah? Ace, Luffy… Hah? – és ezt még párszor elismételte, mire felfogta és végrekoppant az álla a padlón. – Ace! Luffy! Ki az ott? – üvöltött a még alvó párossal.
  - Ki? – ült fel Luffy, de abban a pillanatban vissza is dőlt az ágyba.
  - Ne hangoskodjatok már kora reggel. – mondta Ace és ő is visszafeküdt.
  - Miért van, egyel több kölyök? – kérdezte Dadan. – Yume! – nézett rám.
  - Ne nézz így rám, nem szültem senkit! – vágtam vissza Ace stílusában… vagy valami ahhoz hasonlóban. Ezt a dolgot a fiúknak kell megoldani.
  - Ki vagy te? – fordult vissza a szunyáló gyerek kupachoz.
  - Hogy én? – kelt fel, egy kék ruhás, szőke kisfiú, akinek a kiesett egy tejfoga…
Na, és most, hogy vágod ki magad?
  - Sabo vagyok!  Heló! Dadan vagy, ugye?  - mondta cseppnyi zavar nélkül, ahogy az várható tőle, hiszen ez az ő ötlete volt.
  - Sabo? Hallottam én már ezt a nevet! – mondta Dadan.
  - Igen? Ez megkönnyíti a helyzetet! Kössz, hogy mától befogadtok! – Sabo egyáltalán nem volt ideges, vagy bármi… teljesen nyugodt volt.
  - Befogadni? Csak azt ne mond, hogy ide akarsz költözni! – mondta. De ezt Sabo olyan formában reagálta le, amit én figyelmen kívül hagytam volna… de Dadan szinte már férfinak számít szóval várható volt, hogy észreveszi – Ne egy fingással válaszolj! – Sabo csak nevetett, és újra… igen azt… had ne írjam le, egyszer is elég volt! Szóval ezek után: - Na, ne viccelj már! És amúgy is úgy hallottam, hogy egy hülye gyerek vagy!
  - Tényleg? Én meg azt, hogy egy hülye vénasszony vagy! – vágott vissza Sabo… mintha csak Ace-t hallanám… és a többi útonálló, azaz a „család” többi tagja a kidőlt már csak a tudattól is, hogy valaki, akit most látnak először, szép lassan legyőzi Dadan a szócsatában.

 – Honnan szerezted ezt az információt? Nem akarok több istenverte kölyökkel foglalkozni!

  - Te egy hülye vénasszony vagy, aki nem utasítja vissza mások kérését, nem?  Egy hülye vénasszony, aki férfiak közt is igazi férfi! – mondta mosollyal az arcán. Ragyogóan összefoglalta pár mondatban azt, amiről mi Ace-szel órákig beszéltünk neki…
  - A férfiak közt is igazi férfi??? Nő vagyok! Nem változtatok nemet!... – mondta, majd ezek után egy farkasszem párbajnak lehettem szemtanúja… 

amiben Dadan… vesztett. Egy sóhajjal vetett véget a versenynek, megfordult és úgy üvöltötte – Ace! Yume! Luffy! Sabo! Alvóhelyet adok nektek, szóval dolgozzatok rendesen! – mondta a közben teljesen felébred fiúknak… is.
  - Köszönjük, Dadan! – mondta Sabo.

  - Akkor elmentünk! – kiáltottuk mind a négyen, most már Luffy is a „csapat” része volt.
  - Hé, Luffy! Te is maradsz mosni, és takarítani! – üvöltött utána Dadan.
  - Még mit nem! – mondta, majd a megszokott grimaszát vágta hozzá, kiöltötte a nyelvét, és meghúzta az arcát. – Áh, srácok, várjatok! – futott utánunk.
  - Áh, tényleg! – szólalt meg hirtelen Sabo és megállt, aminek következtében a vakon rohanó Luffy teljességgel nekiment… ami csak Luffynak fájt. – Elfelejtettünk szólni… - mondta, majd visszafordult – Hé, Dadan! Amíg nem vagyunk itthon, benézhetnek a Bluejam kalózok, úgyhogy csak óvatosan! –figyelmeztette Dadanékat.
  - Benézhetnek a Bluejam kalózok? De miért? – nézett furcsán Dogra.
  - Mert levertük az egyik emberét! – magyarázta meg. – Na, sziasztok! – mondanom sem kell… Dadanék álla a pokolig ért… és hatalmasat koppant.
  Luffy nem tudott még engem sem utolérni futásban, pedig nem vagyok egy leopárd… inkább hasonlítok egy teknősre. De ha én egy teknős vagyok, akkor ő egy csiga...
  - Ez a Dadan egy eléggé megértő hülye vénasszony! – mondta Sabo.
  - De attól még hülye vénasszony. - reagálta le Ace.
  - Ja, és útonálló! Félelmetes az arca! – mondott nem túl új információkat Luffy.
  - Mi legyen? – kérdezte Sabo.
  - Először… - kezdett bele Ace.
  - Kajáljunk!! – kiáltotta boldogan Luffy.
  - Oké, kajáljunk! – mondtam egyszerre Sabo-val.

 Ace és Sabo kifogott az erdőben lévő folyóból egy óriási halat, ami ugyebár errefelé az „átlagos” kategóriába tartozott. Addig én tüzet raktam, amin megsütöttük a halat, Luffy pedig csak nyáladzott mögöttünk ameddig elkezdtünk enni.

  - Luffy, Yume-chan azt mondta Démongyümölcs használó vagy, igaz? – kérdezte evés közben Sabo.
  - Aha! – adott rövid választ Luffy.
  - Akkor nem csoda, hogy nem tudsz úszni.
  - Tessék, egyél te is! – mondta, majd odaadott Luffy-nak egy hatalmas adagot.
  - Köszi!
  - Túl kedves vagy, Sabo. – szólalt meg két harapás között Ace.
  - Ugyan, mi ezzel a baj? És Luffy, milyen gyümölcsöt ettél meg?
  - A gomu gomu gyümölcsöt!
  - Gomu gomu? A gumit?
  - Ja, azt!
  - Yume-chan?... – nézett rám.
  - Persze, persze… szóval az a démongyümölcs, amit Luffy megevett egy paramecia típusú, azaz a teste felveszi a gumi tulajdonságait.
  - Paramecia? – kérdezett vissza Luffy.
  - Hm? Még ezt sem tudod? – néztem rá… egy démongyümölcs használó, aki nem tudja milyen típusú a gyümölcse… még ha gyerek is.
 - Yume… elmondod, hogy mik ezek a „típusok”? – kérdezett újra engem.
 - Miért is ne… szóval. Ugyebár a démongyümölcsök amolyan kincsek, amik a tenger mélyére süllyedtek még nagyon régen, és ha találsz egyet, akkor erőt kaphatsz tőle, mindegyiknek más a formája, akár egy igazi gyümölcsre is hasonlíthat, de van, hogy egy egyszerű alak és semmire sem hasonlít. Viszont ha megeszel egyet, a kapott erőért cserébe többet nem mehetsz a tengerbe, mert „kalapáccsá” változol, azaz megbénulsz. És három típusa van, az első a paramecia, ami csak felruház egy adott erővel, például mágnesesség, vagy a gumi. Van a logia típus, ami egy elemnek például a tűznek az erejét adja meg, viszont nem lesz fizikai tested, ezért se a golyók, kések és semmi más sem árthat neked, ez a legritkább típus. És ott vannak még a zoan gyümölcsök, amik egy állattá változtathatnak át és annak a tulajdonságaival bírsz. Röviden összefoglalva ennyi…
  - Cserébe, hogy nem tudsz úszni, gumiember lettél? Hülyeség… - szólalt meg Ace, miközben a hal egyik „kisebb” szálkáját használta fogpiszkálónak.

  - Nem is hülyeség! Van egy csomó legyőzhetetlen technikám! – védte meg magát Luffy.
  - Persze, persze… - mondta majd hátát nekünk mutatva oldalára fordult. – Ne legyen ekkora szája annak, aki egy halat sem tud elkapni egyedül. – Luffy neki akart rohanni dühében, Sabo közben elkapta az arcát, ami számukra meglepően, de nekem semmi újat mutatóan megnyúlt vagy 5 méterre.
  - Ez tényleg gumiból van! Vicces! – mondta és közben Luffy arcát húzogatta.
  - Ne játssz a testemmel! – mondta Luffy, majd kérésére Sabo elengedte ő meg a földbe csapódott az arca érkezésétől.
  - De a gumi megnyúlik, összenyomódik és tágul is… Még hasznos is lehet a harcban! – mondta Sabo, miközben Luffy az arcát fogta.

  - Ugye?! Tényleg! Épp tegnap találtam ki egy új technikát! A neve Gomu Gomu no Fuusen és visszapattannak róla az ágyúgolyók meg minden! (megj.: fuusen = léggömb)
  - Hm? Megmutatod nekem? – kérdezte kíváncsian Sabo.
  - Igen, engem is érdekel! Mutasd meg! – szálltam be én is. Vajon milyen technikát talált ki?
  - Oké! Kivételt teszek! De Ace-nek nem mutatom meg! Ne less! – nézett Ace-re, aki rá se figyelt. – Kezdem! Gomu gomu nooo – mondta majd elkezdett levegőt szívni magába és a teste… illetve csak a felsőteste elkezdett gömb alakú lenni.
  - Mi ez? Mi ez, mi ez? Azta! Egyre nagyobb leszel! – mondta izgatottan Sabo.

  - Fuuusen!! – mondta, ezzel is jelezve, hogy abbahagyta saját maga felpumpálását. – Mit szóltok? Király, mi? – kérdezte és aprókat ugrott közben és a száját fogta, nehogy kifújja a levegőt idő előtt.
  - Hát nem éppen király… - mondta Sabo.
  - Pont jó lesz, hogy ledolgozzuk a reggelit! – mondta Ace és belerúgott Luffy-ba, aki felrepült, teljesen olyan volt, mint egy labda… de ettől eltekintve… - Sabo! Rúgd vissza! – szólt neki.
  - Ööö… oké. – bólintott rá végül Sabo, és mikor ideje volt vissza is rúgta Luffy-t. Rendben van, hogy gumiból van, hogy hasonlít egy labdára, de akkor is…
  - Ace! Sabo! Luffy nem egy labda, hogy passzolgassátok, hagyjátok már abba! – szóltam rájuk.
  - Hagyjátok abba! – hallatszott Luffy felől…
  - Ez a legyőzhetetlen technika, amiről lepattannak az ágyúgolyók? – kérdezte Ace.
  - Hagyd abba! – mondta Luffy.
  - Akkor próbáld meg lepattintani az én rúgásomat! – mondta és egy hatalmasat rúgott Luffy-ba.
  - AAACEEE!!!! – üvöltöttem… komolyan, hogy ennyire ne figyeljen arra, amit mondok…
És Luffy… sajnálatosan igen… PONT a folyóba esett… és mint elmondtam, a démongyümölcs használók megbénulnak a vízben, éppen ezért, Luffy elkezdett összemenni, és kalimpálózni, ameddig süllyedt. És, ha ezzel nem ért volna véget a mai balszerencse felhozatal számára mielőtt teljesen elsüllyedt volna, valami kiemelte, de nem egy aranyos óriás teknős vagy egy ártalmatlan, hal volt az… persze, pont egy krokodil emelte ki… a szájában. Ami visszaköpte a szalmakalapját és úszott volna tovább.
  - Állj már meg! Nem eheted meg, és mehetsz el csak úgy!! – üvöltöttük mindhárman. Amire a krokodil, visszajött.
  - Rohadék! – ugrott neki Ace és Sabo, a botjaikat a krokodil szájába egy „X” alakba dobták, és ezzel kifeszítették a száját. – Nesze! – mondták és végül visszaszerezték Luffy-t.
  És aznap így szereztük meg a vacsoránkat.

18. fejezet - A mentő akció! A barátod akarok lenni, bármi áron!

07. 28.
  Kedves naplóm!
  Mikor odaértünk, ami ugyebár hamar megtörtént, mert a fiúk gyorsan futottak, én pedig valahol mögöttük leheltem ki a lelkemet…
  Egy fehér hajú és hatalma testű kalóz épp ki akarta végezni Luffy-t, aki meg volt kötözve, és a plafonról lógott lefelé…
Tele volt sebekkel, minden csupa vér volt, vajon miket tehettek vele?
  - ABBAHAGYNIII!!!!  -  Ace és Sabo a falat betörve berontottak, az omladozó házba.
  - Tűnés! – kezdték el azonnal püfölni a négy kalózt, akik bent voltak.
  - Ő az, Porschemy-san!! – mondta az egyik férfi.
  - Ő vette el a pénzünket! A francba is…! – mutatott Ace-re, a másik kalóz, aki még talpon volt.
  - Mi? – nézett ijesztő szemekkel Ace-re… valami nem tetszik ebben a fazonban… tisztára, mint egy pszichopata gyilkos, úgy nézett.
  - A- Ace!! – kezdett el bőgni Luffy. Ez alatt pedig Ace rátámadt Porschemy-re, aki az imént mikor berontottunk végezni akart Luffy-val.

  - Megkönnyíti a helyzetet, hogy magadtól jöttél ide. – kapta el Ace-t a torkánál fogva. – A haverod nem akart beszélni, így bajban voltunk. – mondta, majd jobban szorongatta Ace-t.
  - Ace!! – kiáltott mögüle Luffy.
  - Eressz el… Sabo!!  - adott jelet Ace, és Sabo máris egy hatalmasat ütött a kalóz fejére.
Egy átlagos ember koponyája ettől betörne… de ő még össze sem esett, talpon maradt, de legalább Ace-t elengedte.
  - Porschemy-san!! – aggódtak érte társai.
  - Ace! Sabo! – mondta Luffy.
Sabo… siessetek már… Luffy-t el kell látni, és addig nem mehetek be, ameddig ti jelt nem adtok…
  - Yume-chan! Te ne gyere majd be velünk… - mondta Sabo.
  - Miért? – kérdeztem vissza értetlenül.
  - Te nem tudsz harcolni, de Luffy-nak biztos szüksége lesz rád, hogy ellásd a sebeit. Ezért, mikor jelet adok, ami mondjuk… miután Luffy-t kiszabadítom, és kicsit meghátrálok, te akkor fogsz bejönni érte.
Őt szerintem még te is elbírod, szóval majd vedd a hátadra és utána rögtön indulunk… érted?
  - Értem, Sabo! Számíthatsz rám! – mondtam.
  Sabo… szabadítsd már ki őt…

  - Ez azért fájt, hé! – fordult Sabo felé a támadását követően Porschemy. – Remélem, tudod mi lesz, ha kikezdesz a felnőttekkel!

  - Én vagyok az ellenfeled! Sabo! Szabadítsd ki! – kiáltott elszántan Ace. Sabo pedig rá bólintott.
  - Ace!! – mondta Luffy… valószínűleg örül, hogy Ace most az egyszer tudomást vesz róla… lehet, hogy utoljára.
  - Kard van nála! Légy óvatos! – szólt Sabo. Ezt követően Ace rögtön támadásba is lendült.
Sabo pedig, mialatt megpróbált visszajutni Luffy-hoz, a három másik kalózzal is szembe találta magát, könnyen átrágta magát rajtuk, és az egyiktől szerzett egy kést.
  - Kése van! – kiáltotta az egyik kalóz. – Porschemy-san! A kölyök! – mondta.
  Sabo, miután odaért Luffy-hoz rögtön elvágta a köteleket, amivel megkötözték.
  Átadta nekem Luffy-t, akit a hátamra vettem.
  - Yume... – mondta Luffy kisírt szemekkel.
  - Most már nem lesz semmi gond… Luffy. – mondtam nyugtatóan. Kezdem igazán megszeretni őt, mintha az öcsém lenne.
  - Futás, Ace!! – szólt neki Sabo és már meg is indultunk.
  - Menjetek előre! – mondta határozottan Ace.
  - Hülye, te… gyerünk, igyekezz már! – kiáltott Sabo aggodalmasan.
  - Akivel egyszer kiállok, az elől nem menekülök el! – mondta.
  - Mi van? Te büdös kölyök! – húzta fel magát Ace mondatán Porschemy.
  - Ne csináld! Ő nem olyan, mint a városi banditák! – próbálta meggyőzni Sabo Ace-t, arról, hogy ellene nincs komolyabb esélyük… de ha Ace-re néztem láttam, hogy ez reménytelen. Akkor se fog elfutni, ha bombát kötünk a hasára. Ezt ő már elhatározta.
  - Látod? A haverod megértette! Hé, elég a játékból! Az a mi pénzünk! Add szépen vissza, istenverte kölyök! – mondta Porschemy. – Megszállt valami gonosz szellem, mi? Ha visszaadod a pénzt nem fogod megbánni! – mondta, majd Ace orra elé tolta a kardja élét.
  - Mi jobban fel tudjuk használni! – mondta Ace és elütötte maga elől a kard élét.
  - Mit mondtál? – kérdezte felháborodva.

  - Ti várjatok meg itt! – mondta Sabo, majd Ace mellé állt.
  - Meggondolatlan vagy! Miért kell ezt csinálnod? – kérdezte őt.
  - Én nem menekülök el! - mondta.

  - Elég a hülyeségekből! – kiáltott felháborodottan Porschemy. És levágott Ace fegyverének a tetejéből egy darabot, ami mellettünk ért földet. De most nem is a fegyver a fontos, lényegesebb, hogy ezzel együtt Ace homlokát is megvágta.
  - Ha legyőzne pár kölyök, felhagyhatnék a kalózkodással! – mondta Porschemy.

  - Majd mi teszünk róla, hogy felhagyj vele! – kiáltott egyszerre Ace és Sabo, majd rögtön rátámadtak.
  - Lemészárollak titeket! – üvöltötte Porschemy, ám ez a fiúkat cseppet sem ijesztette meg.
Ezek után hosszú ideig csak a csatájukat néztem, a lábam mintha megfagyott volna. Féltem, hogy bajuk esik… reméltem, hogy Ace és Sabo legyőzi őt…

 Luffy megállás nélkül csak sírt miután elhoztuk őt az erdő egyik tisztására. És nem azért mert fájtak volna a sebei, mert bőven elég fájdalom csillapítót adtam neki, mikor elláttam a sérüléseit.
  Ace és Sabo is megsérült, de nem volt túl súlyos egyik sebük sem, csak elképesztően sok kicsi…
Jó hosszú ideig kötözgettem őket, az biztos. Ameddig Luffy sírt, Ace a fegyverét javítgatta, Sabo pedig egy sziklának dőlve beszélt hozzá.
  - Ez egy rossz szokásod, Ace! Nem menekülsz el, mikor egy valódi kalózzal állsz szemben… Miért akarsz te ennyire meghalni? – kérdezte Sabo, de láthatólag Ace egy szavára se figyelt.

  - Nem esik kézre… régen jobb volt. – mondta, mikor megjavított fegyverét nézegette. Sabo pedig sóhajtott egyet… Luffy ez alatt a tőlünk nem túl messze lévő sziklán Luffy még mindig hangosan sírt, de egyikük sem figyelt rá, Ace törökülésben a fegyverét nézegette, Sabo pedig kielemezte a helyzetünket.
  - El sem hiszem, hogy ezt csináltuk… Bluejam csapata ezt már nem nézi el nekünk. Üldözni fognak minket. – mondta el a tényállást… amit csak én hallgattam végig.
  - Úgy féltem! Azt hittem, meghalok!! – mondta bömbölés közben Luffy. Amit valószínűleg már Ace is meghallott, mert rögtön lepattan az ülőhelyéről.
  - Hogy te mennyit ordibálsz! Fogd már be! Meddig akarsz még bőgni?!! Gyűlölöm a puhányokat és a sírósokat! – üvöltött vele Ace.  Te kis hazug… még, hogy utálod a puhányokat és a sírósokat, mi?
 

  De Luffy, amint meghallotta, hogy Ace utálja az ilyeneket, rögtön abbahagyta a sírást és az üvöltést…

  - Hm? – néztünk meglepetten mindhárman. Sabo és én is oda álltunk Ace mellé… ez egy nem várt reakció volt… mégis mennyire akarhat Ace-nek megfelelni?
  - Köszönöm… - mondta sírós hangon Luffy és lehajtotta a fejét.
  - Ha? – néztünk össze hárman.

  - Hogy… hogy megmentettetek! – mondta Luffy és újra patakokban folytak a könnyei.
  - Hé! – üvöltött Ace…
  - Hé, hé! Csak köszönetet mond! – csillapította le Sabo. Esküszöm, ha Ace megint tönkrevág egy ilyen pillanatot, az elsősegély dobozommal fogom püfölni… lehet, hogy ez furcsa tőlem, de rám ragadt valamennyi az ő stílusukból is a hónapok alatt.
  - Egyébként meg miért nem beszéltél nekik? Ők nyugodtan gyilkolnak nőket és gyerekeket! – mondta Ace… de a hangján hallható volt némi aggodalom is… Egek… még a végén megmutatja az érző oldalát is Luffy előtt.
  - Ha beszéltem volna nem lettél volna a barátom… - kezdett bele Luffy… szóval mindent csak azért tett, hogy Ace a barátja legyen?
  - Még mindig jobb, mintha meghalnál, nem? Miért akarsz ennyire a barátom lenni? – kérdezte tőle Ace.
  - Mert…
  - Eddig is elég sokat szívattalak… de te mégis idáig követtél… - nézett rá értetlenül Ace.
  - Mert… mert senki másban nem bízhatok! – kiáltotta könnyek között. – Nem mehetek haza Szélmalom faluba, és az útonállókat is utálom! Ha nem megyek utánad, egyedül maradok!
Egyedül maradni fájdalmasabb a sérüléseknél! – mondta Luffy.
  - És… a szüleid? – kérdezte Ace.

  - A Papán kívül nincsenek. – válaszolt Luffy.
  - Ha velem vagy, nem érzel fájdalmat? – kérdezte, ő pedig bólintott. – Ha nem vagy velem, rosszul érzed magad? – majd pedig Luffy újra bólintott. Na, Ace… most mit lépsz?
  - Te azt akarod… hogy éljek? – tett fel egy meglepő kérdést. Luffy megdöbbent, majd válaszolt.
  - Még szép! – kiáltotta.
  - Értem… De én nem bírom a magadfajta elkényeztetett kölyköket. – fordított neki hátat.
  - Nem vagyok elkényeztetett! Én erős vagyok! – védte meg magát Luffy.
  - Erős? Már mitől lennél az? Férfi létedre folyamatosan bőgsz! – mondta gúnyosan.
  - Ütöttek már téged tüskékkel? Hét éves vagyok! Ha már tíz éves leszek, mint te nem fogok sírni, és erősebb is leszek! – üvöltött vele Luffy… és ezzel egy hatalmas vita vette kezdetét. Amit Sabo és én a távolból néztünk.
  - Én hét évesen sem sírtam, hüüülye!! Ne magadból indulj ki!
  - Én mindenknél erősebb leszek! Hiszen megígértem Shanks-nak, hogy nagy kalóz leszek!
  - Kalóz?! Te?!
  -Igen!

  - Soha!
  - De igen! – veszekedtek, és már szinte szikrákat dobtak a szemeik…
  - Ennyi elég is lesz… - szedte szét őket Sabo. – Egyébként van egy kis gondom.

  - Gond? – kérdezte Luffy.
  - Aha. A mai után a Bluejam kalózok az életünkre fognak törni, ugye?
  - Hát… gondolom. – válaszolt Ace.
  - Ez az erdő, ahol eddig éltem elég közel van a bázisukhoz, a Kalózok Torkolatához. És mi lesz velem, ha kimerülten elalszom és megtámadnak?
  - Meghalsz. – mondta Ace.
  - Ja… tuti meghalsz. – helyeselt Luffy.
  - Elég nagy esély van rá… - mondtam.
  - Ugye? Ezért találtam ki ezt… figyeljetek! – mondta majd egy körbe álltunk és elmondta nekünk a tervét.