18. fejezet - A mentő akció! A barátod akarok lenni, bármi áron!

07. 28.
  Kedves naplóm!
  Mikor odaértünk, ami ugyebár hamar megtörtént, mert a fiúk gyorsan futottak, én pedig valahol mögöttük leheltem ki a lelkemet…
  Egy fehér hajú és hatalma testű kalóz épp ki akarta végezni Luffy-t, aki meg volt kötözve, és a plafonról lógott lefelé…
Tele volt sebekkel, minden csupa vér volt, vajon miket tehettek vele?
  - ABBAHAGYNIII!!!!  -  Ace és Sabo a falat betörve berontottak, az omladozó házba.
  - Tűnés! – kezdték el azonnal püfölni a négy kalózt, akik bent voltak.
  - Ő az, Porschemy-san!! – mondta az egyik férfi.
  - Ő vette el a pénzünket! A francba is…! – mutatott Ace-re, a másik kalóz, aki még talpon volt.
  - Mi? – nézett ijesztő szemekkel Ace-re… valami nem tetszik ebben a fazonban… tisztára, mint egy pszichopata gyilkos, úgy nézett.
  - A- Ace!! – kezdett el bőgni Luffy. Ez alatt pedig Ace rátámadt Porschemy-re, aki az imént mikor berontottunk végezni akart Luffy-val.

  - Megkönnyíti a helyzetet, hogy magadtól jöttél ide. – kapta el Ace-t a torkánál fogva. – A haverod nem akart beszélni, így bajban voltunk. – mondta, majd jobban szorongatta Ace-t.
  - Ace!! – kiáltott mögüle Luffy.
  - Eressz el… Sabo!!  - adott jelet Ace, és Sabo máris egy hatalmasat ütött a kalóz fejére.
Egy átlagos ember koponyája ettől betörne… de ő még össze sem esett, talpon maradt, de legalább Ace-t elengedte.
  - Porschemy-san!! – aggódtak érte társai.
  - Ace! Sabo! – mondta Luffy.
Sabo… siessetek már… Luffy-t el kell látni, és addig nem mehetek be, ameddig ti jelt nem adtok…
  - Yume-chan! Te ne gyere majd be velünk… - mondta Sabo.
  - Miért? – kérdeztem vissza értetlenül.
  - Te nem tudsz harcolni, de Luffy-nak biztos szüksége lesz rád, hogy ellásd a sebeit. Ezért, mikor jelet adok, ami mondjuk… miután Luffy-t kiszabadítom, és kicsit meghátrálok, te akkor fogsz bejönni érte.
Őt szerintem még te is elbírod, szóval majd vedd a hátadra és utána rögtön indulunk… érted?
  - Értem, Sabo! Számíthatsz rám! – mondtam.
  Sabo… szabadítsd már ki őt…

  - Ez azért fájt, hé! – fordult Sabo felé a támadását követően Porschemy. – Remélem, tudod mi lesz, ha kikezdesz a felnőttekkel!

  - Én vagyok az ellenfeled! Sabo! Szabadítsd ki! – kiáltott elszántan Ace. Sabo pedig rá bólintott.
  - Ace!! – mondta Luffy… valószínűleg örül, hogy Ace most az egyszer tudomást vesz róla… lehet, hogy utoljára.
  - Kard van nála! Légy óvatos! – szólt Sabo. Ezt követően Ace rögtön támadásba is lendült.
Sabo pedig, mialatt megpróbált visszajutni Luffy-hoz, a három másik kalózzal is szembe találta magát, könnyen átrágta magát rajtuk, és az egyiktől szerzett egy kést.
  - Kése van! – kiáltotta az egyik kalóz. – Porschemy-san! A kölyök! – mondta.
  Sabo, miután odaért Luffy-hoz rögtön elvágta a köteleket, amivel megkötözték.
  Átadta nekem Luffy-t, akit a hátamra vettem.
  - Yume... – mondta Luffy kisírt szemekkel.
  - Most már nem lesz semmi gond… Luffy. – mondtam nyugtatóan. Kezdem igazán megszeretni őt, mintha az öcsém lenne.
  - Futás, Ace!! – szólt neki Sabo és már meg is indultunk.
  - Menjetek előre! – mondta határozottan Ace.
  - Hülye, te… gyerünk, igyekezz már! – kiáltott Sabo aggodalmasan.
  - Akivel egyszer kiállok, az elől nem menekülök el! – mondta.
  - Mi van? Te büdös kölyök! – húzta fel magát Ace mondatán Porschemy.
  - Ne csináld! Ő nem olyan, mint a városi banditák! – próbálta meggyőzni Sabo Ace-t, arról, hogy ellene nincs komolyabb esélyük… de ha Ace-re néztem láttam, hogy ez reménytelen. Akkor se fog elfutni, ha bombát kötünk a hasára. Ezt ő már elhatározta.
  - Látod? A haverod megértette! Hé, elég a játékból! Az a mi pénzünk! Add szépen vissza, istenverte kölyök! – mondta Porschemy. – Megszállt valami gonosz szellem, mi? Ha visszaadod a pénzt nem fogod megbánni! – mondta, majd Ace orra elé tolta a kardja élét.
  - Mi jobban fel tudjuk használni! – mondta Ace és elütötte maga elől a kard élét.
  - Mit mondtál? – kérdezte felháborodva.

  - Ti várjatok meg itt! – mondta Sabo, majd Ace mellé állt.
  - Meggondolatlan vagy! Miért kell ezt csinálnod? – kérdezte őt.
  - Én nem menekülök el! - mondta.

  - Elég a hülyeségekből! – kiáltott felháborodottan Porschemy. És levágott Ace fegyverének a tetejéből egy darabot, ami mellettünk ért földet. De most nem is a fegyver a fontos, lényegesebb, hogy ezzel együtt Ace homlokát is megvágta.
  - Ha legyőzne pár kölyök, felhagyhatnék a kalózkodással! – mondta Porschemy.

  - Majd mi teszünk róla, hogy felhagyj vele! – kiáltott egyszerre Ace és Sabo, majd rögtön rátámadtak.
  - Lemészárollak titeket! – üvöltötte Porschemy, ám ez a fiúkat cseppet sem ijesztette meg.
Ezek után hosszú ideig csak a csatájukat néztem, a lábam mintha megfagyott volna. Féltem, hogy bajuk esik… reméltem, hogy Ace és Sabo legyőzi őt…

 Luffy megállás nélkül csak sírt miután elhoztuk őt az erdő egyik tisztására. És nem azért mert fájtak volna a sebei, mert bőven elég fájdalom csillapítót adtam neki, mikor elláttam a sérüléseit.
  Ace és Sabo is megsérült, de nem volt túl súlyos egyik sebük sem, csak elképesztően sok kicsi…
Jó hosszú ideig kötözgettem őket, az biztos. Ameddig Luffy sírt, Ace a fegyverét javítgatta, Sabo pedig egy sziklának dőlve beszélt hozzá.
  - Ez egy rossz szokásod, Ace! Nem menekülsz el, mikor egy valódi kalózzal állsz szemben… Miért akarsz te ennyire meghalni? – kérdezte Sabo, de láthatólag Ace egy szavára se figyelt.

  - Nem esik kézre… régen jobb volt. – mondta, mikor megjavított fegyverét nézegette. Sabo pedig sóhajtott egyet… Luffy ez alatt a tőlünk nem túl messze lévő sziklán Luffy még mindig hangosan sírt, de egyikük sem figyelt rá, Ace törökülésben a fegyverét nézegette, Sabo pedig kielemezte a helyzetünket.
  - El sem hiszem, hogy ezt csináltuk… Bluejam csapata ezt már nem nézi el nekünk. Üldözni fognak minket. – mondta el a tényállást… amit csak én hallgattam végig.
  - Úgy féltem! Azt hittem, meghalok!! – mondta bömbölés közben Luffy. Amit valószínűleg már Ace is meghallott, mert rögtön lepattan az ülőhelyéről.
  - Hogy te mennyit ordibálsz! Fogd már be! Meddig akarsz még bőgni?!! Gyűlölöm a puhányokat és a sírósokat! – üvöltött vele Ace.  Te kis hazug… még, hogy utálod a puhányokat és a sírósokat, mi?
 

  De Luffy, amint meghallotta, hogy Ace utálja az ilyeneket, rögtön abbahagyta a sírást és az üvöltést…

  - Hm? – néztünk meglepetten mindhárman. Sabo és én is oda álltunk Ace mellé… ez egy nem várt reakció volt… mégis mennyire akarhat Ace-nek megfelelni?
  - Köszönöm… - mondta sírós hangon Luffy és lehajtotta a fejét.
  - Ha? – néztünk össze hárman.

  - Hogy… hogy megmentettetek! – mondta Luffy és újra patakokban folytak a könnyei.
  - Hé! – üvöltött Ace…
  - Hé, hé! Csak köszönetet mond! – csillapította le Sabo. Esküszöm, ha Ace megint tönkrevág egy ilyen pillanatot, az elsősegély dobozommal fogom püfölni… lehet, hogy ez furcsa tőlem, de rám ragadt valamennyi az ő stílusukból is a hónapok alatt.
  - Egyébként meg miért nem beszéltél nekik? Ők nyugodtan gyilkolnak nőket és gyerekeket! – mondta Ace… de a hangján hallható volt némi aggodalom is… Egek… még a végén megmutatja az érző oldalát is Luffy előtt.
  - Ha beszéltem volna nem lettél volna a barátom… - kezdett bele Luffy… szóval mindent csak azért tett, hogy Ace a barátja legyen?
  - Még mindig jobb, mintha meghalnál, nem? Miért akarsz ennyire a barátom lenni? – kérdezte tőle Ace.
  - Mert…
  - Eddig is elég sokat szívattalak… de te mégis idáig követtél… - nézett rá értetlenül Ace.
  - Mert… mert senki másban nem bízhatok! – kiáltotta könnyek között. – Nem mehetek haza Szélmalom faluba, és az útonállókat is utálom! Ha nem megyek utánad, egyedül maradok!
Egyedül maradni fájdalmasabb a sérüléseknél! – mondta Luffy.
  - És… a szüleid? – kérdezte Ace.

  - A Papán kívül nincsenek. – válaszolt Luffy.
  - Ha velem vagy, nem érzel fájdalmat? – kérdezte, ő pedig bólintott. – Ha nem vagy velem, rosszul érzed magad? – majd pedig Luffy újra bólintott. Na, Ace… most mit lépsz?
  - Te azt akarod… hogy éljek? – tett fel egy meglepő kérdést. Luffy megdöbbent, majd válaszolt.
  - Még szép! – kiáltotta.
  - Értem… De én nem bírom a magadfajta elkényeztetett kölyköket. – fordított neki hátat.
  - Nem vagyok elkényeztetett! Én erős vagyok! – védte meg magát Luffy.
  - Erős? Már mitől lennél az? Férfi létedre folyamatosan bőgsz! – mondta gúnyosan.
  - Ütöttek már téged tüskékkel? Hét éves vagyok! Ha már tíz éves leszek, mint te nem fogok sírni, és erősebb is leszek! – üvöltött vele Luffy… és ezzel egy hatalmas vita vette kezdetét. Amit Sabo és én a távolból néztünk.
  - Én hét évesen sem sírtam, hüüülye!! Ne magadból indulj ki!
  - Én mindenknél erősebb leszek! Hiszen megígértem Shanks-nak, hogy nagy kalóz leszek!
  - Kalóz?! Te?!
  -Igen!

  - Soha!
  - De igen! – veszekedtek, és már szinte szikrákat dobtak a szemeik…
  - Ennyi elég is lesz… - szedte szét őket Sabo. – Egyébként van egy kis gondom.

  - Gond? – kérdezte Luffy.
  - Aha. A mai után a Bluejam kalózok az életünkre fognak törni, ugye?
  - Hát… gondolom. – válaszolt Ace.
  - Ez az erdő, ahol eddig éltem elég közel van a bázisukhoz, a Kalózok Torkolatához. És mi lesz velem, ha kimerülten elalszom és megtámadnak?
  - Meghalsz. – mondta Ace.
  - Ja… tuti meghalsz. – helyeselt Luffy.
  - Elég nagy esély van rá… - mondtam.
  - Ugye? Ezért találtam ki ezt… figyeljetek! – mondta majd egy körbe álltunk és elmondta nekünk a tervét.